hogy megy ez.

Aarhus, amellett, hogy két a-val kezdődik és én mindig is szerettem a két a-t egymás mellett külhoni szavakban, tökéletesen tündérszerű. Egy kis ~ 320.000 fős város (oké, Greater Aarhus 800.000), tele élettel és egy hatalmas egyetemmel. Az utóbbi tény teszi a helyet oly vonzóvá a dán fiatalok számára. Az itteni suliba járó dánok 70%-a is az aarhusi egyetemet választaná a koppenhágai helyett és nem kifejezetten a szakok miatt – abból van bőven mindkét egyetemen. Miután egy egész délutánt töltöttem az aarhusi campus egyik hatalmas parkjában és kétszer 3 napot sétálgattam Koppenhágában, nem volt több kérdésem a kialakult tendenciával kapcsolatban. Koppenhága menő, de Aarhus menőbb. Amíg neki megvan a kisvárosi bája, addig a capitalből hiányzik az a nagyvárosi bumm. Arról nem is beszélve, hogy azok a dán ifjak, akik ide jöttek Rosnhovedba hojskolézni, főleg a jyllandi szigetről vannak, Koppenhága pedig a Sjællandon (és egy kicsit Amageren) fekszik. Mindez szül bizonyos – persze móka szintjén, itt az emberek nem eszeveszettek – ellentéteket. Például más dialektust beszélnek (ami egy külföldi számára kábé követhetetlen) és jókat tréfálkoznak a másik kiejtésén. Na de a trambulinok. Lise háza felé tartva Aarhusban majdnem minden kertben volt egy trambulin. Fantasztikus. A gyerkőcök ezeken bungiznak a medence helyett és feltehetőleg nem a szülők szűkös anyagi helyzete miatt. Hanem mert környezettudatosak. Lisenél amúgy nincsen mosogatógép sem, hasonló megfontolásból. Egy külön edényt használnak, nem folyatva a vizet egyáltalán. A toalett felett viszont egy kivilágított akvárium volt. Persze ennek a trambulinokhoz semmi köze.